A magyar
fővárosban zajló események miatt és a hatóságok tanácsára a 21. Plus Budapest
Nemzetközi Maraton rendezői úgy határoztak, hogy elhalasztják a 2006. október
1-jei rendezvényt. Az esemény tervezett új időpontja 2006. október 15. A
hatóságokkal zajló egyeztetések után a döntés a hét második felében várható.
Kocsis Árpád,
a Budapest Maraton versenyigazgatója (BSI): "Nagyon
sajnáljuk, hogy a legnagyobb hazai szabadidős sporteseményt el kell halasztani.
Ha azonban a magyar államelnök és más közjogi méltóságok is megfontolásra
ajánlják a tömegrendezvények elhalasztását, illetve a főváros és a BRFK
illetékesei sem látják garantálhatónak a futók és a nézők teljes biztonságát,
akkor mi sem dönthetünk másképp. A sportolóink és a látogatók (kb. 200 000 fő)
iránt érzett aggodalmunk elsőbbséget élvez. Nagyon megértem a futók
csalódottságát, akik intenzíven edzettek és örömmel várták a rendezvényt. Éppen
ilyen csalódottak természetesen a szervezésben résztvevők is, akik hónapokon
keresztül dolgoztak az előkészületeken, akik maguk is ki akarták venni a
részüket a sikeres rendezésből. Ezért arra törekszünk, hogy ne szakadjon meg a
Budapest Maraton 20 éves hagyománya és október 15-én sok ezer futó teljesíthesse a távokat!”
Eszényi Péter, a Plus Magyarország ügyvezetője kiegészítésül hozzáteszi: "Mi a szervezők döntését teljes
egészében felvállaljuk. Számunkra is az összes résztvevő biztonsága áll az első
helyen. Továbbra is elkötelezettek vagyunk, mint a Plus Budapest Maraton
főszponzora, mivel ez a verseny Magyarország kiemelkedő sporteseményévé nőtte
ki magát. Nagyon örülnénk, ha új időpontban a rendezvényre sor
kerülhetne."
A Plus Budapest Nemzetközi Maraton új, aktuális információi a www.futanet.hu weboldalon folyamatosan nyomonkövethetők, továbbá rendelkezésre áll a 20/965-1966 információs telefonszám is.
Budapest, 2006. szeptember 25.